A közösségi média különböző platformjain egy kattintással könnyen megoszthatunk bármit ismerőseinkkel vagy akár a fél világgal. Ez ugyan csábítóan hangzik, azonban érdemes tisztában lennünk azzal, hogy milyen következményekkel járhat a fotók, videók megosztása. Ezért lehetőség szerint előre fontoljuk meg, milyen fórumon, mennyit mutatunk meg magunkról. 

Vannak olyan helyzetek is, amikor észrevétlenül és akaratlanul okozhatunk gondot szeretteinknek vagy akár saját magunknak. Az egyik ilyen jelenség az úgynevezett sharenting. A fogalom az angol eredetű „share” (a közösségi média felületein történő megosztásra utaló tevékenység) és a „parenting” (szülőség) szavakból tevődik össze.  Sharentingről akkor beszélhetünk, amikor egy szülő nagy mennyiségben posztol tartalmakat gyerekéről az interneten.

Mi sem természetesebb, hogy szülőként, nagyszülőként mindennél büszkébbek vagyunk gyermekeinkre, unokáinkra. Régebben még a pénztárcánkban őrizgetett képeket mutogattuk egymásnak a családtagjainkról, az internet és a közösségi média térhódítása azonban ezt is átformálta. Ma már gyakran az interneten osztjuk meg családi eseményeinket, szeretteink sikereit. Ugyanakkor az örömteli pillanatokban nem mindig gondolunk arra, hogyan is formáljuk ezzel szeretteink digitális lábnyomát, milyen képet festünk róluk (gyakran beleegyezésük vagy akaratuk ellenére) az online világban. Az UNICEF ezen jelenséggel foglalkozó, preventív videójának statisztikái alapján egy 12 éves gyerekről hozzávetőlegesen 1300 fénykép található az interneten, ezek a fényképek pedig bárki által felhasználhatók, így könnyen kerülhetnek illetéktelen kezekbe, illetve válhatnak visszaélés alapjává.

Az internetre felkerülő képek és egyéb tartalmak a különböző biztonsági beállítások ellenére sem teljesen privátak, és egy kép a törlése ellenére is hagy maga után nyomokat az interneten, így végérvényesen nem távolítható el. Az internet ugyanis egymáshoz kapcsolódó számítógépek és szerverek hálózata, és ezekről meglehetősen gyakran készül biztonsági mentés. 

Amikor feltöltünk egy képet egy szerverre vagy webhelyre, az valószínűleg bekerül a napi vagy óránkénti biztonsági mentési szolgáltatásba. A webrobotok az internetet is átkutatják, gyorsítótárba helyezik a talált tartalmat. Ez azt jelenti, hogy még ha az oldalt, illetve tartalmat el is távolítjuk, vagy már nem létezik eredeti formájában, a gyorsítótárból adott esetben továbbra is elérhető marad. 

Ha úgy gondoljuk, hogy átszerkesztjük az információkat annak reményében, hogy elrejtsük azokat, nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy ez nem fog működni. A legtöbb webhely ugyanis nyomon követi az elvégzett szerkesztéseket és módosításokat. Tehát ahelyett, hogy töröltünk volna valamit, lényegében másolatot készítettünk róla.

A digitális lábnyom az a lenyomat, amelyet az internet használata során hagyunk magunk után. Érdemes proaktívan kezelni digitális lábnyomunkat – ehhez a következő lépéseket tehetjük:

Összegyűjtöttünk öt szempontot, amelyeket végiggondolva tudatosabban posztolhatunk gyerekeinkről vagy unokáinkról.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a gyerekünket ábrázoló kép hivatalosan nem a mi tulajdonunkat képezi, hanem a gyermekünkét. Ezért érdemes alaposan végiggondolni, hogy miért is szeretnénk posztolni az adott képet – fogalmazzuk meg magunknak az érveket, hogy miért lényeges, hogy az elkészült fotó felkerüljön az internetre. Ha nem találunk rá nyomós indokot, érdemes fontolóra venni, hogy inkább megőrizzük azt magunknak és az igazán közeli hozzátartozóknak.

Bár ez nagyon szubjektív kérdés, hiszen egyénileg eltérő, ki mit enged kitenni magáról a világhálóra, azonban vannak olyan helyzetek, ahol segítséget nyújthat, ha egy adott fénykép főszereplőinek helyzetébe képzeljük magunkat. Gondoljunk csak bele, vajon a most csecsemőkorban járó gyermekünk évekkel később, ha meglátja a róla készült posztokat, nem érez-e majd szégyent vagy nem okoz-e neki kellemetlenséget, ha szembe találkozik a világhálón saját fényképeivel? További két kérdés, amely segíthet abban, hogy helyes döntést hozzunk:

Ha a feltett kérdésekre nemmel válaszoltunk, ugyancsak jobb, ha az elkészült fotó inkább a családi album oldalait díszíti.

A korábban kifejtett pontokhoz szorosan kapcsolódik a következő kérdés, hogy gyermekünket érheti-e bántalmazás, kirekesztés saját közösségében vagy bárhol másutt? Teljesen más dolog egy előnytelen, komikus képet vagy történetet megosztani a vasárnapi ebédnél a szűk családi kör jelenlétében, mint megosztani az interneten, ahol néhány kattintással bárki számára elérhetővé válhatnak a tartalmak. A gyermek- és kamaszkor az ilyen helyzetek elkerülése mellett is érzékeny időszak egy fejlődő személyiség számára, amelyre maradandó traumaként nehezedhet egy-egy nem kívánt nyilvánosságra hozott kép kapcsán kapott internetes komment vagy iskolai bántás, megalázás.

Gondoljuk végig, hogy van-e olyan személy a világon, akinek nem kellene látnia a kitenni kívánt képet. Amennyiben egy ilyen embert is meg tudunk nevezni, ne tegyük nyilvánossá a fényképet. Ez első olvasatra elég szélsőségesnek tűnhet, azonban a modern világban mind a cégek és munkáltatók, mind az új ismeretségek és randipartnerek esetében gyakori, hogy egy új emberrel való megismerkedés után az interneten található képekkel és információkkal egészítik ki az adott személyről alkotott képet. Sőt, akár még egy állásinterjú vagy randi előtt rákeresnek az illetőről fellelhető internetes tartalmakra, hogy benyomást szerezhessenek róla még a személyes találkozót megelőzően. Igyekezzünk tehát tisztán tartani gyermekünk digitális lábnyomát, sőt a legokosabb döntés, ha az általunk átadott ismeretek alapján ráhagyjuk, hogy ő kezdje kialakítani azt, amikor majd igénye lesz rá.

Tekintve, hogy az interneten található képek könnyen letölthetők, pár kattintással megszerezhetők: nemcsak az úgynevezett bullying (internetes, online zaklatás) áldozatává válhat gyermekünk, hanem a bántalmazáson túl akár az internet sötét oldalára, az ún. dark webre is beszivároghatnak a róla közzétett tartalmak. Az online térben keringő gyermekfotók könnyen válhatnak pedofil visszaélések tárgyává. Az ilyen bűncselekmények mögött meghúzódó szervezeteket és személyeket nagyon nehéz lenyomozni és előállítani. Óvatlan döntéseinkkel ne segítsük ezeket a visszaéléseket, tegyünk meg mindent gyermekeink lelki épsége és biztonsága érdekében!

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem oszthatunk meg képeket vagy videókat családtagjainkról, hiszen az internet korábban elképzelhetetlen lehetőséget teremtett a kapcsolattartásra, melyet célszerű kihasználni. A kulcsszó itt is a tudatosság: legyünk tisztában a lehetséges kockázatokkal. Elterjedt gyakorlat, hogy a megosztani kívánt pillanat hangulatát átadó képet választunk a megosztásra, ahol a fókusz inkább a környezetre kerül, gyermekünk arca pedig nem látható.

A szülők, nagyszülők felelőssége, hogy milyen képek kerülnek ki a kisgyermekekről a világhálóra, hozzunk ebben felelősségteljes döntést. Amikor pedig már elég idős hozzá a gyerek, egyeztessünk vele a fotó megosztásáról, és tartsuk tiszteletben a véleményét. A kamaszokkal érdemes egyébként is beszélgetést kezdeményezni a témában, hogy megismerjük, ők hogyan gondolkodnak erről, milyen képek, milyen körben való megosztásához járulnak hozzá, illetve tudatosítsuk bennük a lehetséges kockázatokat is.

A fenti jótanácsok betartásával nagyban csökkenthetjük a kiskorú szeretteinkre online leselkedő veszélyeket, kellemetlen helyzeteket.