0%

Ne feledd: amit posztolsz, örökké a neten marad!

utolsó módosítás: 2022. október 20. 13:05

Az internet nem felejt – a kifejezés mára szállóigévé vált, és nem árt, ha te sem feledkezel meg erről, illetve ezt a fajta éberséget továbbadod a nettel még csak most ismerkedőknek is. Bármi, amit egyszer megosztottál a világhálón, akkor is elérhető maradhat, ha azt időközben már törölted. A szűrés beállításától függően, néhány másodperc alatt rengeteg ember láthatja, és letöltheti, amit a közösségi médiában posztoltunk. Innentől kezdve az illető szándékán múlik, hogy mihez kezd az adataiddal, szövegeiddel, képeiddel.

A közösségi média különböző platformjain egy kattintással könnyen megoszthatsz bármit ismerőseiddel vagy akár a fél világgal. Ez ugyan csábítóan hangzik, azonban érdemes tisztában lenned azzal, hogy milyen következményekkel járhat a fotók, videók megosztása. Ezért lehetőség szerint előre fontold meg, milyen fórumon, mennyit mutatsz meg magadról. 

Top 5 aranyszabály, a tudatos és biztonságos internethasználat jegyében, mielőtt posztol

  1. Ismerkedj meg a netikettel – a hálózati kommunikáció általános illemszabályaival –, hogy milyen következményekkel járhat egy-egy bejegyzésed, hozzászólásod vagy megosztásod, hogyan posztolj és miként illik viselkedni a közösségi oldalakon vagy az elektronikus levelezésben.
  2. Mielőtt feltöltöd az internetre az adott tartalmat, még egyszer gondold meg, hogy miért is szeretnéd megosztani másokkal. Ha csak egyetlen ellenérvet is találsz, akkor inkább ne tedd!
  3. Az intim tartalmak ne a nagyközönségnek szóljanak! Sose feledkezz meg arról, hogy a fotók és videók manipulálhatók, kényes képeidet mémeken, szexuális tartalmakban, reklámokban vagy hirdetésekben is felhasználhatják!
  4. Ami most esetleg vicces és aranyos egy kisgyermekről, az később még kínos lehet számára, akár egy majdani kiközösítés vagy bántalmazás tárgyává is válhat.
  5. Ne az interneten keresd a valódi közösségi élményt! Személyiségzavarokhoz vezethet, ha mindig a tökéletességet igyekszel mutatni magadról. Csökkentsd az internethasználat mértékét, azaz a „netes lógással” töltött időt, helyette inkább éld az életet, amit szintén nem ajánlott 5 percenként közvetíteni a külvilág felé.

Mi a sharenting?

Vannak olyan helyzetek is, amikor észrevétlenül és akaratlanul okozhatunk gondot szeretteinknek vagy akár saját magunknak. Az egyik ilyen jelenség az úgynevezett sharenting. A fogalom az angol eredetű „share” (a közösségi média felületein történő megosztásra utaló tevékenység) és a „parenting” (szülőség) szavakból tevődik össze.  Sharentingről akkor beszélhetünk, amikor egy szülő nagy mennyiségben posztol tartalmakat gyerekéről az interneten.

Mi sem természetesebb, hogy szülőként, nagyszülőként mindennél büszkébbek vagyunk gyermekeinkre, unokáinkra. Régebben még a pénztárcánkban őrizgetett képeket mutogattuk egymásnak a családtagjainkról, az internet és a közösségi média térhódítása azonban ezt is átformálta. Ma már gyakran az interneten osztjuk meg családi eseményeinket, szeretteink sikereit. Ugyanakkor az örömteli pillanatokban nem mindig gondolunk arra, hogyan is formáljuk ezzel szeretteink digitális lábnyomát, milyen képet festünk róluk (gyakran beleegyezésük vagy akaratuk ellenére) az online világban. Az UNICEF ezen jelenséggel foglalkozó, preventív videójának statisztikái alapján egy 12 éves gyerekről hozzávetőlegesen 1300 fénykép található az interneten, ezek a fényképek pedig bárki által felhasználhatók, így könnyen kerülhetnek illetéktelen kezekbe, illetve válhatnak visszaélés alapjává.

Miért nem felejt az internet?

Az internetre felkerülő képek és egyéb tartalmak a különböző biztonsági beállítások ellenére sem teljesen privátak, és egy kép a törlése ellenére is hagy maga után nyomokat az interneten, így végérvényesen nem távolítható el. Az internet ugyanis egymáshoz kapcsolódó számítógépek és szerverek hálózata, és ezekről meglehetősen gyakran készül biztonsági mentés. 

Amikor feltöltesz egy képet egy szerverre vagy webhelyre, az valószínűleg bekerül a napi vagy óránkénti biztonsági mentési szolgáltatásba. A webrobotok az internetet is átkutatják, gyorsítótárba helyezik a talált tartalmat. Ez azt jelenti, hogy még ha az oldalt, illetve tartalmat el is távolítod, vagy már nem létezik eredeti formájában, a gyorsítótárból adott esetben továbbra is elérhető marad. 

Ha úgy gondolod, hogy átszerkeszted az információkat annak reményében, hogy elrejtsd azokat, nem árt, ha tisztában vagy vele, hogy ez nem fog működni. A legtöbb webhely ugyanis nyomon követi az elvégzett szerkesztéseket és módosításokat. Tehát ahelyett, hogy töröltél volna valamit, lényegében másolatot készítettél róla.

Kezeld digitális lábnyomunkat!

A digitális lábnyom az a lenyomat, amelyet az internet használata során hagysz magad után. Érdemes proaktívan kezelni digitális lábnyomodat – ehhez a következő lépéseket teheted:

  • Töröld a már nem használt régi fiókokat és alkalmazásokat!
  • Tekintsd át az adatvédelmi beállításokat a közösségi oldalaidon, és gondoskodj arról, hogy azok úgy legyenek beállítva, hogy biztonságban érezhesd magad!
  • Legyél óvatos azzal kapcsolatban, hogy mit teszel közzé, esetleg nézd át régi bejegyzéseidet, és ha szükséges, töröld az oda már nem illő tartalmakat, hogy azok a későbbiekben ne okozzanak kellemetlenséget, és mindenképpen kerüld a személyes vagy pénzügyi adataid nyilvánosságra hozatalát!
  • Rendszeresen ellenőrizd böngésződet, hogy vannak-e nem kívánt sütik (cookie-k), és ha igen, töröld azokat! 
  • Használj erős adatvédelmi eszközöket, aktív vírusvédelmet!

Összegyűjtöttünk öt szempontot, amelyeket végiggondolva tudatosabban posztolhatsz gyerekeinkről vagy unokáinkról.

Gondold végig, hogy miért is szeretnéd megosztani az adott képet!

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a gyerekedet ábrázoló kép hivatalosan nem a te tulajdonodat képezi, hanem a gyermekedét. Ezért érdemes alaposan végiggondolni, hogy miért is szeretnéd posztolni az adott képet – fogalmazd meg magadnak az érveket, hogy miért lényeges, hogy az elkészült fotó felkerüljön az internetre. Ha nem találsz rá nyomós indokot, érdemes fontolóra venni, hogy inkább őrizd meg azt magadnak és az igazán közeli hozzátartozódnak.

Mit szólnál, ha rólad látnánk hasonló képeket az interneten?

Bár ez nagyon szubjektív kérdés, hiszen egyénileg eltérő, ki mit enged kitenni magáról a világhálóra, azonban vannak olyan helyzetek, ahol segítséget nyújthat, ha egy adott fénykép főszereplőinek helyzetébe képzeled magadat. Gondolj csak bele, vajon a most csecsemőkorban járó gyermeked évekkel később, ha meglátja a róla készült posztokat, nem érez-e majd szégyent vagy nem okoz-e neki kellemetlenséget, ha szembe találkozik a világhálón saját fényképeivel? További két kérdés, amely segíthet abban, hogy helyes döntést hozz:

  • Örülnél-e, ha (fél)meztelen vagy előnytelen fényképeket posztolnának rólad a beleegyezésed nélkül?
  • Örülnél-e, ha egy etetőszékben ülve, egy tál spagettivel a fejeden vigyorogva látnád viszont magadat az interneten?

Ha a feltett kérdésekre nemmel válaszolsz, ugyancsak jobb, ha az elkészült fotó inkább a családi album oldalait díszíti.

Érheti gyermekedet atrocitás vagy kellemetlenség?

A korábban kifejtett pontokhoz szorosan kapcsolódik a következő kérdés, hogy gyermekedet érheti-e bántalmazás, kirekesztés saját közösségében vagy bárhol másutt? Teljesen más dolog egy előnytelen, komikus képet vagy történetet megosztani a vasárnapi ebédnél a szűk családi kör jelenlétében, mint megosztani az interneten, ahol néhány kattintással bárki számára elérhetővé válhatnak a tartalmak. A gyermek- és kamaszkor az ilyen helyzetek elkerülése mellett is érzékeny időszak egy fejlődő személyiség számára, amelyre maradandó traumaként nehezedhet egy-egy nem kívánt nyilvánosságra hozott kép kapcsán kapott internetes komment vagy iskolai bántás, megalázás.

Ha egyetlen indok is akad az ellen, hogy kirakj egy képet, inkább kerüld annak megosztását!

Gondold végig, hogy van-e olyan személy a világon, akinek nem kellene látnia a kitenni kívánt képet. Amennyiben egy ilyen embert is meg tudsz nevezni, ne tedd nyilvánossá a fényképet! Ez első olvasatra elég szélsőségesnek tűnhet, azonban a modern világban mind a cégek és munkáltatók, mind az új ismeretségek és randipartnerek esetében gyakori, hogy egy új emberrel való megismerkedés után az interneten található képekkel és információkkal egészítik ki az adott személyről alkotott képet. Sőt, akár még egy állásinterjú vagy randi előtt rákeresnek az illetőről fellelhető internetes tartalmakra, hogy benyomást szerezhessenek róla még a személyes találkozót megelőzően. Igyekezz tehát tisztán tartani gyermeked digitális lábnyomát, sőt a legokosabb döntés, ha az általad átadott ismeretek alapján ráhagyod, hogy ő kezdje kialakítani azt, amikor majd igénye lesz rá.

Sokkal sötétebb helyzetekhez vezethet, mint gondolnád

Tekintve, hogy az interneten található képek könnyen letölthetők, pár kattintással megszerezhetők: nemcsak az úgynevezett bullying (internetes, online zaklatás) áldozatává válhat gyermeked, hanem a bántalmazáson túl akár az internet sötét oldalára, az ún. dark webre is beszivároghatnak a róla közzétett tartalmak. Az online térben keringő gyermekfotók könnyen válhatnak pedofil visszaélések tárgyává. Az ilyen bűncselekmények mögött meghúzódó szervezeteket és személyeket nagyon nehéz lenyomozni és előállítani. Óvatlan döntéseiddel ne segítsd ezeket a visszaéléseket, tegyél meg mindent gyermeked lelki épsége és biztonsága érdekében!

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem oszthatsz meg képeket vagy videókat családtagjaidról, hiszen az internet korábban elképzelhetetlen lehetőséget teremtett a kapcsolattartásra, melyet célszerű kihasználni. A kulcsszó itt is a tudatosság: legyél tisztában a lehetséges kockázatokkal. Elterjedt gyakorlat, hogy olyan, a pillanat hangulatát átadó képet választani a megosztásra, ahol a fókusz inkább a környezetre kerül, a gyermek arca pedig nem látható.

A szülők, nagyszülők felelőssége, hogy milyen képek kerülnek ki a kisgyermekekről a világhálóra, hozz ebben felelősségteljes döntést. Amikor pedig már elég idős hozzá a gyerek, egyeztess vele a fotó megosztásáról, és tartsd tiszteletben a véleményét. Egy kamasszal érdemes egyébként is beszélgetést kezdeményezni a témában, hogy megismerd, ő hogyan gondolkodik erről, milyen képek, milyen körben való megosztásához járul hozzá, illetve tudatosítsd benne a lehetséges kockázatokat is.

A fenti jótanácsok betartásával nagyban csökkentheted a kiskorú szeretteidre online leselkedő veszélyeket, kellemetlen helyzeteket.

Ez is érdekelheti