0%

Virtuális és kiterjesztett valóság – a jövő, ami már itt is van

A kiterjesztett valóság (augmented reality, rövidítve AR) digitális elemekkel egészíti ki a körülöttünk lévő valóság élő nézetét, gyakran az okostelefon kamerájának segítségével. Erre talán a legismertebb példák a Snapchat lencséi, illetve a Pokemon Go alkalmazás. A virtuális valóság (virtual reality, azaz VR) ezzel szemben a fizikai világot kizáró, teljes “elmerülés” élményét kínálja, melyet egy VR-szemüvegből és egy fejhallgatóból álló headset tesz lehetővé. Ezek az eszközök képesek lekövetni a fej mozgását, ezáltal a felhasználók 360 fokos képet láthatnak a környezetükről, ami azonban egy digitálisan megalkotott vagy rögzített virtuális világ ez esetben.

Milyen típusú AR- és VR-eszközök léteznek? 

A kiterjesztettvalóság-alapú alkalmazások általában egy meglévő okos eszközre telepített alkalmazással működnek. Jelenleg több AR-headset is elérhető, köztük a Microsoft HoloLens és a Magic Leap. Ezek azonban jelenleg drágábbak, mint a VR-készülékek, és elsősorban vállalati célra használják, jellemzően különféle mérnöki és kreatív tervezés során. 

A virtuálisvalóság-élményhez minden esetben egy speciális VR-szemüveg szükséges, melynek különböző típusai léteznek. 

  • Vannak számítógéphez, konzolokhoz és mobil eszközökhöz készített szemüvegek is. Bizonyos rendszereknél a szemüveg mellé külön szenzorok és kontrollerek is járnak, az egyszerűbbekhez viszont elég maga a szemüveg és egy telefon.
  • Már 1962-ben készült ilyen eszköz, az első digitális VR-headset pedig 1968-ra datálódik (The Sword of Damocles). A sorozatgyártású eszközök a 80-as évek elején jelentek meg. Az egyik legismertebb tömeggyártású, otthoni felhasználású termék 1991-ben a Sega Mega Drive-hoz készült SEGA VR-készüléke volt. Ennek mintájára hozták létre a nagy cégek VR-szemüvegeit is, mint például az Oculus Rift, a Sony Playstation VR, a HTC Vive, a Samsung Gear VR és még megannyi további adaptáció.
  • Az Oculus, a HTC Vive számítógéppel működik, a Sony Playstation VR-hez Playstation 4 konzol szükséges, a Samsung Gear VR pedig minimum Samsung Galaxy S6, S6 edge, S6+ vagy Note 5 mobiltelefont igényel.
  • A mozgásérzékelőkkel felszerelt rendszerek rendeltetésszerű használatához minimum 3, de a több mozgást igénylő játékokhoz inkább 4 négyzetméternyi szabad hely szükséges.

Mi mindenre használható a VR- és az AR-technológia?

Előrejelzések szerint az AR- és VR-piac mérete 2022-ben 209 milliárd dollárra nőtt, az ehhez kapcsolódó alkalmazások letöltései pedig jövőre várhatóan elérik az 5,5 milliárdos szintet. Ez is jól mutatja a technológia népszerűségét, és hogy mennyi alkalmazási lehetőség rejlik bennük. 

A VR-szemüveg nem pusztán vetítésre alkalmas, hanem arra, hogy teljes mértékben belemerüljünk egy virtuális valóság univerzumába. A külvilágot kizárva elmerülhetünk a tenger mélyén, utazást tehetünk az űrben és testközelből élhetjük át az akciójátékok izgalmát. Rengeteg platform (Steam, Google Play, App Store) támogatja már a 3D-s, VR-támogatást kapott tartalmakat, melyek játékhoz, munkához, tanuláshoz egyaránt alkalmasak. Nemrég a Google Earth és a Google StreeView VR verziója is elérhetővé vált, azaz a szemüvegen keresztül megcsodálhatjuk a különböző tájak 360 fokos, 3D-s verzióját. 

A virtuálisvalóság-élményhez  egy speciális VR-szemüveg szükséges

Az AR-technológia elődje már több mint harminc éves, eleinte főleg a hadiiparban használták. Ma már az okostelefonok terjedésének köszönhetően szinte mindenki számára elérhetővé vált, ezáltal az alkalmazási területei is dinamikusan bővülnek. A látványalapú valóság lehetőséget ad a digitális információknak és a valóságos világ objektumainak összekapcsolására, mely segíti az élményalapú tanulást, információszerzést, szórakozást. A mindennapokban sikeresen alkalmazzák a pilóták, sofőrök tájékozódásának elősegítésére, az orvosi diagnosztika megkönnyítésére, lakberendezési szoftverekhez, ipari munkák során. 

Merre tart a VR- és AR-technológiák jövője? 

A webshopból kiválasztott bútort virtuálisan az otthoni környezetbe illesztheted

A szórakozás mellett már ma is számtalan olyan területe van az életünknek, ahol sikerrel alkalmazzák a technológiát, a jövőben pedig még szélesebb körben válhat elterjedtté, például az alábbi területeken.

  • Vásárlói döntések megkönnyítése: a kiterjesztettvalóság-technológia jól alkalmazható az online vásárlásokat megelőzően, amikor például szeretnél megbizonyosodni arról, hogy jól mutatna-e a kiszemelt bútor a nappalidban.
  • Virtuális bemutatótermek: egy VR-szemüveg segítségével egy üres teret valósághű bemutatóteremmé rendezhetsz be, amelyben ugyanúgy megismerheted az adott termékek jellemzőit és költségeit, mint egy hagyományos üzletben.
  • AR-navigáció: a kiterjesztett valóság segítségével könnyedén bejárhatod a bevásárlóközpontokat, és megtalálhatod a megfelelő üzletet, terméket. 
  • Virtuális próbafülke: nagyban megkönnyítheti a vásárlói döntésedet, ha egy cipő vagy ruha megrendelése előtt virtuálisan felpróbálhatod őket egy online próbafülkében. 
  • Interaktív felhasználói kézikönyvek: a vásárlók egy AR-alkalmazással beolvassák az újonnan vásárolt terméket, aztán útmutatást kapnak annak beállítási funkcióihoz, használatához. 
  • Kikapcsolódás és ismerkedési lehetőség: a VR-eszközökre fejlesztett játékok mellett számtalan más alkalmazás épült a társasági kapcsolódás köré.

Ez is érdekelheti